Az üzleti hálózatok a vállalatok, intézmények, egyéb gazdasági egységek olyan funkcionális, tudás és erőforrás bázisú munkamegosztáson alapuló, szinergiahatásokat indukáló együttműködése, amely együttes probléma megoldás eredményeként közös stratégiai célok megvalósítására irányul, kölcsönös bizalom és előnyök jellemzik. A klaszter szerveződések a fenti megfogalmazástól annyiban térnek el, hogy a hálózat viszonylag kis földrajzi területen nagyszámú vállalkozást, és viszonylag kis számú iparágat képvisel. A hálózati működés sajátos velejárója egy rendkívül dinamikus, mozgó, változó szervezetrendszer, amely keretbe foglalja a munkamegosztást, a hatalmi struktúrákat, valamint a hálózaton belül elérhető tudásbázist és a szükségszerűen kialakuló tudástranszfert.
A dinamikusan változó hálózati (klaszter) szervezetrendszer nem vezethető és irányítható viszonylag hosszú távú célrendszer rögzítése, a célok eléréséhez szükséges erőforrások meghatározása, a lényegesebb fejlesztési akciók meghatározása, azaz a klaszter stratégia kialakítása nélkül. A stratégiában rögzíteni kell a klaszter küldetését, és ebből kiindulva le kell vezetni a klaszter működési körét. A küldetést úgy kell végrehajtania, hogy lehetőleg tartós versenyelőnyökre tegyen szert, valamint az érintettek tevékenységét és saját erőforrásait úgy kell összehangolnia, hogy fellépjen a szinergiahatás.
Az Európai Klaszter Memorandum című dokumentum meghatározása szerint „Aklaszter szakosodott vállalatok és intézmények regionális koncentrációja, amelyben sokrétű kapcsolatok és tovaterjedő (spill-over) hatások érvényesülnek... az innováció számára kedvező környezetet biztosítva.” Ebből az alapgondolatból kiindulva minden klaszter alapvető célja annak meghatározása, hogy a piaci szereplők, az oktatási, a terület- és a vállalkozásfejlesztési intézmények, a kutatóhelyek, a pénzintézetek és más lehetséges partnerek hogyan működhetnek együtt maguk és régiójuk versenyképességének javítása érdekében. Ez ugyanis a klaszteresedés alapvető mozgatóereje.
A klaszterekben folyó együttműködés nemcsak az innovációra koncentrál, hanem dinamikus növekedése esetén komplex, a működés sok területét felölelő stratégiai szövetséggé válik. A klaszter – a nemzetközi tapasztalatok szerint – csak akkor életképes, ha résztvevői között sokrétű, kölcsönös előnyökre épülő, érdekközösség alakul ki. A klaszterek kialakulása és működése alapvetően természetes, szerves fejlődési folyamat eredménye. Ebben egyaránt szerepe van az alulról induló kezdeményezéseknek (potenciális tagok kooperációs igényei és hajlandósága) ill. a felülről vezérelt, támogatások és kedvezmények révén vonzóvá tett innovációs „miliő” adta lehetőségek kihasználására való törekvéseknek. Az innovációs miliő alakításában sokszor alkalmazzák sikerrel azt a megoldást, hogy egyszerű, jól átlátható „technológiák beékelésével” (szigetszerű beépítése és fenntartása) indítják el a folyamatokat, majd e példa sikereire és mintaadó értékeire építve kezdik meg a széleskörű terjesztést.
Az Európai Klaszter Memorandum abból a célból született, hogy felhívja az EU tagállamok és régiók figyelmét a klaszter politika, valamint a klaszteresedés támogatásának fontosságára, amely az EU innovációs tevékenységének hatékonyságát és eredményességét növelheti. A nemzetközi versenyképességre törekvő klasztereknek ezeket a szempontokat célszerű stratégiájuk alakítása során érvényre juttatni. A Memorandum feltárja, hogy az EU egyik megoldása a globális innovációs kihívásra a klaszterek lehetnek, amelyek képesek megteremteni azt a környezetet, ahol
- a kooperáción keresztül új ötletek, projektek születnek
- lecsökken az ötletfeltárástól a piaci bevezetésig vezető út
- megvalósul a versenyző vállalatok együttműködése ("coopetition")
- az új üzleti és együttműködési lehetőségek haszonélvezői a kis-és középvállalkozások is.
A Memorandum azt is hangsúlyozza, hogy a mai globális kihívások eredményeként a modern piaci versenyben minden klaszternek innovációs klaszterré kell válnia. Ahhoz viszont, hogy első lépésként a klaszteresedési, majd ezt követően a klaszteren belüli és a későbbiekben a klaszterek közötti innovációs folyamatok beérjenek, a tagállamok hatóságainak támogató "klaszter politikájára" van szükség. Ez a klaszter politika pedig akkor sikeres, ha az intézményi eszközök segítségével sikerül elérni, hogy a vállalatok:
- vállalatmérettől függetlenül szoros, interaktív kapcsolatot alakítsanak ki egymással
- közös akciók és tevékenységek keretében lépjenek fel az általuk feltárt kritikus területeken
- közösen oldják meg a számukra "szűk keresztmetszetet" jelentő problémákat.